Dám vadászata Magyarországon

Ez szarvasféle állítólag az utolsó jégkorszak alkalmával szinte kipusztult. Csak egy maréknyi állomány tudta átvészelni a zord időszakot, aminek köszönhetően a dámvad egyedei igen szoros rokonságban állnak egymással. De ezen kívül számos különleges jellemzője is van a dámvadnak vagy dámszarvasnak, ki hogy nevezi.

Kezdjük mindjárt a dám agancsával. A világ szarvasféléinek a túlnyomó része ágas-bogas agancsot visel. Ez alól az egyik kivétel a dámvad, melynek fejdísze lapátot formáz. Ez a különleges formájú trófea egy-egy kiválóbb bika esetében 4,5 kg feletti tömeget is elérheti.

Másik sajátossága, hogy hiába tartoznak egyazon fajhoz, az egyedek többféle színűek is lehetnek: rőtbarnák, egészen sötétek-feketék vagy fehérek (ami nem jelent albinóságot!).

A dám 50-80 kg-os testtömeget ér el, így a gímnél számottevően kisebb. Ezzel ellentétben kijelenthető, hogy agresszívebb, harciasabb nagyobb testű rokonánál.

Emellett párzási viselkedése is eltér a gímétől: míg a gímbika bőgve követi és tereli a teheneit védve azokat a többi bikától, addig a dámbikák a párharcuk megvívását követően az arra alkalmas réten egymás mellett kaparják ki barcogóteknőjüket, ahol a teheneket várják. Azok a réten elterülő számos teknőből a legbelsőbbeket keresik fel, mert azokban fekszenek a párharcokban legsikeresebb bikák.

A párzási időszakban a dámbikák különleges hangot adnak ki, a vadászok úgy mondják barcognak. Mivel a dámok nagyobb létszámban szoktak egy-egy területen előfordulni, ez a különleges gurgulázó torokhang olyankor az egész erdőt betölti.

A dám állományának minősége hazánkban egészen kiváló: a világranglista túlnyomó részét magyar bikák trófeái foglalják el. Legyen részese Ön is annak a büszkeségnek, ami azoknak a vadászoknak adatik meg, akik magyar dámbikát mondhatnak magukénak! Vadásszon velünk Magyarországon és hozzásegítjük ehhez az élményhez!

Trófeabírálat CIC ponthatárai

Vadászati idények

Világ és magyar ranglista helyezettjei

Október végi hajnalon a köd végignyúlik a tájon. Lomhán, messze nyúlóan nyújtogatja a kisebb völgyekben karjait. Nincs szél, nem borzolja semmi a testét.

Az egyik völgy füves aljában dámbikák laknak mostanában. Korábban sok párbaly folyt köztük, egyik-másik bajvívó véresen is távozott a pástról, de mostanra kialakult egy rend. Akad még, de már kevesebb az összetűzés, mindenki tudja hol a helye. Sokan vannak, sok apró hosszúkás gödröt kapartak maguknak. Ezekbe hemperegnek bele, igyekezve a ködöt és a szelet arra bíztatni, hogy szagukat minél messzebb, a tehenek felé vigyék. Azok majd már tudják mit kezdjenek vele.

A köd másban is segít most nekik: felerősíti azt a hangot, amit elképzelni nem lehet, viszont ha az ember már hallotta, összetéveszteni sem tudja mással. Barcognak a dámbikák. Óriási ádámcsutkájukat fel-le ugratva igyekeznek egymást túlhangoskodni, felhívni magukra a figyelmet. A tehenek pedig értik a hívó szót, érkeznek is szépen. Ha már ők jönnek, igyekeznek jól megválasztani a leendő partnerüket: a legerősebbnek, legéletrevalóbbnak mondanak igent. Mégiscsak a jövő nemzedék sorsa múlik a választásukon!

Lassan emelkedik a Napkorong. Ereje már fogytán, de azért óvatosan felfelé húzza-csalja a ködöt, látni engedve azt, ami eddig takarva volt általa. Még több dám kerül elő a mélyebb részekről, látszanak már az apróbbak is: nyulak futkosnak, madarak repkednek. Majd előtűnik egy magasles is, rajta a vadásszal. A köd mielőtt végleg feloszlik még láthatja, amint egy élet megfogan, majd egy másik elmúlik.